veszélyes vitaminok

Ez a cikk 2008-ban jelent meg a naturhirek.hu weboldalon. Sok minden megváltozott azóta, viszont ez a cikk akár ma is íródhatott volna.

Amennyiben valaki a vezető médiák közelmúltban megjelent híreit hallgatja vagy olvassa, azt a következtetést vonhatja le, hogy a vitaminok a legveszélyesebb dolgok, amiket megehet. Olyan hírekkel találkozhat, hogy az antioxidánsok haszontalanok (Népszabadság), a C-vitamin veszélyes (Index.hu), az E-vitamin halálos (Origo), vagy a béta-karotin rákot okoz (HVG). Úgy tűnik számomra, hogy a média összehangoltan a legjobb tápanyagokat támadja és amennyiben valaki hinni fog ennek a zagyvaságnak, azt fogja kikövetkeztetni, hogy az a biztonságos, ha nem szedi ezeket, hanem inkább néha megbetegszik és gyógyszert kapkod be rá.

De mi az igazság ezek mögött az ijesztgetési taktikák mögött, és van e egyáltalán valami tudományos kutatás, amin ezek alapulnak? Hogy ezt megválaszoljuk, nézzünk egy közismert, számos tudományos lapban megjelent kutatási eredményt, amit az E- és a C-vitamin kapcsán végeztek.

Korábban írtam arról, hogy egy kilenc éven át tartó vizsgálatban, amiben több mint 8000 nő vett részt, azt találták, hogy azok között, akik ténylegesen szedték a vitaminokat, az agyvérzés esélye 30%-al, az infarktusé pedig 22%-al csökkent.

Viszont ha az eredményt azokra az ezrekre is rávetítjük, akik feliratkoztak a kísérletre, de sosem szedtek vitaminokat, akkor az eredmény azt mutatja, hogy az antioxidánsoknak nincs jelentős hatása erre a két betegségre.

Érthető?

Ugyan annak a publikációnak a kétféle olvasata. És a média melyik olvasatot kürtöli szét?

Bár semmi józanész nincs ebben, mégis ennek van „hír értéke”. Miért vártunk volna javulást azoktól az asszonyoktól, akik nem szedtek vitaminokat? És a média tálalja az eredményt: “az antioxidánsok nem működnek, mert a nők többsége nem lett tőlük jobban”.

Ez olyan, mintha vennénk 100 autót, amiből kifogyott a benzin, majd 20-at feltöltenénk közülük benzinnel és ezt követően megpróbálnánk elindítani mind a százat. Az eredmény úgy hangzana a vezető médiákban, hogy: a benzin nem működik a „kifogyott tank nevű betegség” esetén, mivel a kísérletben résztvevő autók többsége továbbra sem indult el.

Ez így ostobán hangzik, de higgye el, azon kívül, hogy van pár orvosi szakszó a kísérlet publikációjában, éppen ezt mondja el. Csak olyan tudományosnak tűnik, mert szükség van egy orvosi egyetemi végzettséghez, vagy egy jó szótárhoz ahhoz, hogy valaki megértse.

Abszurd amit írok, de ez az igazság: a vezető médiák és szakértőik rendszeresen félrevezetik az olvasóikat azzal, hogy eltorzítanak és a saját érdekeiknek megfelelően alakítanak kutatási eredményeket.

Természetes anyagokat nem ismernek el gyógyszerként

A gyógyszergyártók és hatóságok azt „szeretik”, ha egyetlen „tiszta” molekulát tudnak bedobni a köztudatba. A természetes anyagok esetében nagyon nehéz megmondani, hogy a benne lévő több száz, vagy több ezer molekula közül melyik felelős a hatásért. Az viszont a vizsgálatokkal egyértelműen eldönthető hogy van-e pozitív klinikai hatásuk. De ki finanszírozza ezeket a kutatásokat? Ezek csuda sok pénzbe kerülnek. És a végén találunk egy növényt, vagy vitamint, amit nem lehet védjegyezni és elrejteni mások elől. Tehát nincs benne üzlet. Legalábbis nem olyan nagy. Azért a vitaminkereskedők és a zöldségesek is megélnek valahogy… A természetes egészség alapfeltétele, hogy tudjuk, melyik ételünk melyik problémánkat előzi vagy oldja meg. Ez viszont nem érdeke a gyógyszeriparnak, tehát állami szerepet feltételezne. A magyar gazdasági helyzet nem túl rózsás. Egy országos intézet vagy egy egyetem nem tud pénzt költeni arra, hogy egy növény molekuláit vizsgálja. Az ezzel foglalkozó cégek sem olyan gazdagok ma Magyarországon, hogy azt az esetlegesen akár több százmillió forintot, ami egy ilyen vizsgálathoz szükséges, ki tudják fizetni. Épp ezért kellene társadalmi összefogást sürgetni, hogy legalább azokra az anyagokra elő lehessen teremteni a szükséges pénzt állami segítséggel, amikről elég klinikai adat bizonyítja a pozitív hatást.

Az E-vitamin veszélyes

Az elmúlt évben megjelent egy tanulmány, ami kijelentette, hogy az E-vitamin agyvérzést és szívinfarktust okoz és emiatt halálos. Ebben például két csalást is elkövettek a kutatók: egyrészt nem az E-vitamin természetben is fellelhető d-alfa, hanem a szintetikus petróleum származék dl-alfa változatát alkalmazták. Másrészt a kutatást csupa olyan páciensen végezték, akik az első naptól kezdve eleve szívbetegek voltak. Amikor aztán a kutatásban résztvevők elkezdtek elhalálozni infarktusban, csak el kellett kiáltani magát valakinek: „Az E-vitamin ölte meg őket!”.

Tudom. Most arra gondolsz, hogy a kutatók ennél okosabbak. Nem lehetnek olyan ostobák, hogy beszámolnak egy kutatási eredménybe olyan embereket, akik nem is szednek vitamint, vagy már éppen a halálukon voltak, amikor el kezdték azt szedni. De ezek a kutatók nem elsősorban etikai alapon kapják a fizetésüket. Az intézetük általában egy vagy több gyógyszeripari kutató cég vagy azok által fenntartott alapítvány jóindulatától és dollárjaitól függ. Egy kutató, aki nem képes folyamatosan pozitív eredményt kimutatni pénzadó gazdájának egy hatóanyagáról, az előbb utóbb éhen marad. Ennek eredményeképp a közelmúltban jelent meg pár publikáció az antibébi tabletták vagy az antidepresszánsok rákmegelőző hatásairól. (Hánynom kell…)

Számtalan módja létezik annak, hogy egy kutatót érdekeltté tegyenek az eredmények kimenetelét illetően. És annak is számos módja létezik, hogy valami negatív eredményt találjunk az étrend-kiegészítőkről és a gyógynövényekről – főleg azért, mert ezek konkurálnak a gyógyszer-készítményekkel. Amennyiben több ember választja a táplálék-kiegészítőket, akkor kevesebb fogja a gyógyszereket. Mivel közismert, hogy a legtöbb vitaminnak és táplálék-kiegészítőnek egészség megőrző hatása van. A legegyszerűbb talán az, amivel itt találkozunk: tüntessük fel haszontalannak és beszéljük le az embereket a fogyasztásukról.

Veszélyes gyógyszerek

Ez elég nevetségesen hangzik annak fényében, hogy például Amerikában a gyógyszer mellékhatás a negyedik vezető halálok. Jól hallottad. Nem a terroristák, nem az iraki háború, nem a gyorshajtás vagy az ittas vezetés. Több mint 100.000 amerikait öl meg engedélyezett gyógyszer és a közelmúltban Dr. David Graham, az FDA egyik vezető kutatója jelentette ki, hogy egy közelmúltban vizsgált cukorbetegeknek felírt gyógyszer a felelős 80.000 ember haláláért. Ez több, mint ahány amerikai a vietnami háborúban elesett. És ez csupán egyetlen gyógyszer!

Csak a rák és a keringési rendszer betegségei követelnek több áldozatot, mint a gyógyszer mellékhatások.

És ennek nincs túl nagy PR-ja. Ha megkérdezek 10 embert, 9 pontosan el tudja mondani nekem, hogy miért veszélyes a C-vitamin. A lányomnak megtanították 5. osztályban az iskolában. De ha este véletlenül bekapcsolva felejtem a TV-t, legalább ötször elmondják nekem, hogy azért biztonságos az Aszpirin, mert már a Német Császár is ezt szedte a 19. században.

A média kénye kedve szerint forgatja ki a dolgokat

Pont ma hallottam a Kossuth rádióban, hogy alakult egy szervezet Magyarországon, amelyik perekkel akarja a médiát rákényszeríteni, hogy ne tüntessen fel dolgokat veszélyesebbnek a hírekben, mint ami a valóságban. A nevüket nem jegyeztem meg, de talán nem is szükséges. Amellett, hogy teljesen igazuk van, egyetlen pert sem fognak megnyerni és el fognak tűnni. Milliárdok állnak a médiák marketing gépezetei mögött, és amíg nincs hasonló erejű ellenfél a serpenyő másik oldalán, addig a bírósági tárgyalások eredményei nagy valószínűséggel megjósolhatók.

Az egyetlen hatékony védekezési mód, hogy ne dőlj be Te sem a média hazugságoknak. Legyél szkeptikus és gondolkodj. Ha a rádió azt állítja, hogy rossz idő van, pedig Te kinézel az ablakon és ragyogóan süt a nap, akkor átvertek. Ha azt hallod, hogy a nappal az éjszaka, vagy a fent a lent, vagy a táplálékok veszélyesek, a gyógyszerek pedig nem, akkor legyél biztos abban, hogy megint átvertek.

A vitaminok nem veszélyesebbek, mint bármelyik egyéb étel, amit a boltokban megvehetsz. A gyógyszerek viszont minden évben megölnek egy nagyobb stadionnyi embert. Ez az igazság.

Forrás: naturhirek.hu