szívroham

Az Európai Kardiológiai Társaság 2013. május 25-ei kongresszusán a “Q-10 koenzim hatása a krónikus szívelégtelenségre” címmel tartott előadásból kiderült, hogy napi 300mg Q-10 felére csökkenti a halálozási arányt a súlyos vagy közepesen súlyos szívbetegek esetében.

Ez egy hosszú távú kettős-vak kísérlet eredménye, amiben 420 európai és ázsiai beteg fele (202 ember) naponta háromszor kapott 100mg Q-10-et kapszulában, míg a másik fele (218) csupán placebót. Két év elteltével a Q-10 csoportban tizennyolcan (9%), míg a placebó csoportban harminchatan (17%) hunytak el.

A kutatók megjegyzik, hogy mellékesen a Q-10 csoportban az egyéb megbetegedések aránya is látványosan kisebb volt.

szívelégtelenség

Dr. Mortensen professzor, a kutatás ismertetőjében mondta: “A Q-10 az első olyan gyógyszer, ami növeli a túlélési esélyt krónikus szívelégtelenség esetén és muszáj hozzáadni az alkalmazott terápiákhoz.”

A Q-10 koenzim olyan anyag, amit minden élő szervezet előállít kisebb-nagyobb mennyiségben. A szervezetünk csaknem összes részében megtalálható. A névben a Q és a 10-es szám a kémiai összetételére utal. A kor előrehaladtával mérséklődik a termelődése, így 30 éves kortól napi szintű pótlásra van szükség.

Forrás: naturhirek.hu (Referencia:www.escardio.org)

Q-10 tartalmú készítményeink

VK_Q10_100_30