Mindazoknak akik hiányolták, a mindig mosolygós Krisztát :)

Néhányan bizonyára meglepődtetek azon, hogy Krisztánk nem volt péntek délelőtt a Szent István körúti Vitaminkirály boltunkban….
Nyugodjatok meg, nem történt semmi probléma ( Kriszta kicsattanó egészségnek örvend) csupán csak annyi, hogy meghívást kaptunk a Magyar Vöröskereszt 5. kerületi Nyugdíjas klubjába.
Ezért Györgyike és Kriszta a pénteki nap felét a Magyar Vöröskereszt Székházában töltötte.
Nagyon örültünk ennek a meghívásnak, már csak azért is, mert a Magyar Vöröskereszt fő célkitűzései “az élet és az egészség védelme” nagyon megegyeznek azzal, amiért mi is dolgozunk nap mint nap.
Remek hangulatban telt a Klub délelőtt. A majdnem száz nyugdíjas érdeklődéssel hallgatta Dr. Molnár György előadását. Az előadás előtt és után pedig nagy szeretettel fogadta Kriszta egészség és vitamintanácsait. Nagy örömmel vették át a részükre összeállított Vitaminkirály bemutató vitamincsomagot, és kíváncsisággal kóstolták meg készítményeinket.
Köszönjük szépen a meghívást, és a kitűnő szervezést
a Magyar Vöröskeresztnek,
Tímeának és a lelkes önkéntes munkatársaknak.
És most lássuk, hogy tetszenek termékeink nyugdíjas törzsvásárlóinknak:
Vitaking Multi Profi Senior:
“Amióta szedem a csomagot (volt előtte kezdődő csontritkulásom) rendben vannak a csontjaim. Hiába esek el nagyon, nem tört még el semmim sem.” (P.N.)
Vitaking Vas készítmény:
“Július közepén vashiányt állapítottak meg a véreredményeim alapján. Erősen hullott a hajam is. A vas szintem 3,2ről 7,8ra változott. Ez a normál értéken belül van. És nem fáj a gyomrom tőle, mint az orvosom által felírt gyógyszertári készítménytől. Köszönöm.” (B.R.)
Vitaking Multi Profi Senior:
“A vérképem javult, a 6,8-as vércukorszintem 5,2-re csökkent.
Zsírsav sűrűségem 3,6-ról 2,4-re.
PSA szintem prosztata problémák miatt 3,6-ról 0,06-ra csökkent.”