A főtt tojások kifestése már régi húsvéti hagyomány, akárcsak a tejcsokoládé és más cukros édességek fogyasztása. Azonban, a boltok polcain megtalálható mesterséges tojásfestékek nem a legegészségesebbek, és nem is igazán természetes színűek.
Idén használjon természetes anyagokat a tojásfestéshez!

Ebben az évben gondoskodjon egy egészségesebb húsvétról azzal, hogy saját maga által készített festékkel díszíti a tojásokat, az édességeket pedig helyettesítse egészségesebb csemegékkel! (például aszalt gyümölcsök, magvak, tejcsokoládé helyett egy kis étcsokoládé)

Fessünk természetesen!

Ha növényi eredetű festéket használunk, azzal nem csak egy egészséges alternatíváról gondoskodunk, hanem a színük is természetesebb lesz, mint a boltban kapható változaté. A gyerekek számára is sokkal élvezetesebb növényi anyagokból készíteni a tojásfestéket, mint egy tablettát beledobni a pohárba. Emellett a kreativitásukat is fejlesztheti annak a felfedezése, hogy melyik növény használható erre a célra.

Tippek:

Bizonyos anyagok esetén akkor érhetjük el a legjobb hatást, ha a tojással együtt főzzük őket, míg másokat külön kell előkészíteni, és utána belemártani, vagy beleáztatni a már főtt tojásokat. Ha valaminek a levét használjuk jobb, ha hígítatlanul tesszük. Mindkét módszernél érdemes egy kevés ecetet adni a színező oldathoz, mely segítheti a festék tapadását.
Vízzel és szappannal mossuk meg a tojásokat főzés előtt, hogy a felületén lévő zsiradék teljesen leoldódjon, így a festék jobban rögzül a tojás héján. Minél több fűszert, növényt vagy gyümölcsöt használunk, annál sötétebb, erősebb színűek lesznek a tojások. Ne lepődjön meg, a természetes alapanyagú színezékeknek több idő kell, ezért hosszabb ideig kell a tojásokat a festékben hagyni, mint a mesterséges festékeknél.

Használhatóak a kedvenc tojásfestő trükkök: befőzéshez használt gumikarikákat lehet tenni a tojásokra, így a gumi alatt megmarad az eredeti szín.

Ezen kívül szép minták születhetnek, ha mielőtt a tojásokat a színező oldatba tesszük, leveleket, virágokat teszünk rájuk és szorosan harisnyába kötjük őket. A harisnya a festéket átengedi, ám nem mozdulnak el a mintául szolgáló levelek, ha elég szorosan rögzítettük, és így a levelek alatt megmarad a tojás eredeti színe. A mintákat főleg az erősebb színeknél alkalmazzuk, mert a halványabb színeknél nem fog olyan jól érvényesülni a minta.
Ha fényes tojásokat szeretnénk, száradás után bekenhetjük a festett tojásokat növényi olajjal.

Hogyan nyerhetünk természetes színeket olyan anyagokból, melyek minden kertben, piacon, háztartásban fellelhetőek?

Kékes-lilás

A vöröskáposzta leveleket főzzük fél órán át, majd miután kihűlt, tegyük bele a főtt tojásokat, addig, amíg el nem érték a kívánt árnyalatot. Remek színező a fekete ribizli lé is, amibe ugyanígy főzés után tehetjük a tojásokat.

Piros

Lilahagyma héjával (ebből sokat kell használni) együtt főzzük meg a tojásokat. Szép természetes piros színt ad a tojásoknak a cékla leve is. Főzés után tegyük a tojásokat a főtt cékla levébe.

Sárga

Szép sárga színt adnak a következő növények: citrom- vagy narancshéj, őrölt kömény és az őrölt kurkuma. Érdemes a növényeket előtte körülbelül negyed órát főzni, majd ehhez hozzáadva a tojásokat tovább főzni.

Narancssárga

Őrölt piros paprikával főzzük együtt a tojásokat.

Zöld

A zöld színhez használjunk spenótlevelet, petrezselyem levelet, csalánt. Célszerű a növényeket fél órát főzni, majd ha kihűlt a főzet, beletesszük a tojásokat, míg a kívánt árnyalatot el nem érik.

Barna

Erős feketekávéból vagy dióhéjból készítsünk sűrű főzetet, majd amikor kihűlt, helyezzük bele a már főtt tojásokat.

Miért együnk tojást?

A tojás rendszeresen a reggeli része volt századokon keresztül számos kultúrában. Az emberek úgy tartották, hogy ha a tojás elegendő tápanyagot tartalmaz ahhoz, hogy egy egész csirke kifejlődjön belőle akkor hasonlóképpen tudja táplálni őket is.

 

forrás: vitaminkiraly.hu