Az emberiség évezredek óta keresi a hosszú élet titkát.

Sőt, azt is, hogy hogyan lehetne visszafordítani az öregedést.
Koronként újabb és újabb ötletekkel álltak elő és azt hirdették, hogy megtalálták a csodaszert.

Aztán minden „ötletgazda” megöregedett és találmánya ellenére meghalt.

A mai tudomány számtalan remek teóriával szórakoztatja a hosszanti életre vágyókat.
Különféle diétákkal, bogyókkal, génsebészeti eljárásokkal, külsőleg fiatalító krémekkel, belsőleg regeneráló italokkal bíztatják az emberiséget. Azt állítják, hogy ezek meghosszabbíthatják az életünket. Persze az eredmény évtizedek múlva derül ki, addig is remek piaci lehetőségeket találnak bennük. Az pedig tényleg bizonyíthatatlan, hogy hozzá járult-e az élettartamhoz egyik vagy másik „megoldás”.

Dan Buettner kutató a National Geographic-kal összefogva inkább azt nézte meg, hogy a világ „Kék Zónáiban” miért lényegesen magasabb az átlagéletkor.

Kék Zónák azok a területei a bolygónak, ahol a Föld többi részéhez képest számottevően magasabb a 100 éven felüliek aránya. Ezeken a területeken van ahol 100-szor többen érik meg a 100 év fölötti kort, mint a világ egyéb részein.
Japánban Okinawa szigetein élők, Szardínián a helyiek, az Abbházok Grúziában, a Hunza népcsoport Pakisztánban, a Vilcambák Ecuadorban mind ilyen Kék Zónák lakói.

A kutatás kereste, hogy mi a közös bennük, mi lehet az, ami minden csoportra egyaránt jellemző. Nem találtak semmilyen csodát.
A megoldás nagyon egyszerű.
Egyik csoport tagjai sem voltak túltápláltak, nem voltak túlsúlyosak. Rengeteg úgynevezett élő „táplálékot” fogyasztottak. Jelentős mennyiségű zöldséget, növényféléket nyersen. Célokban gazdagok voltak, a munka egész életükben meghatározó volt.
E mellett erős baráti kötelékekben éltek, legalább 5-6 egész életen át tartó baráti kapcsolatuk van.
Fizikai állapotuknak köszönhetően egész életükben aktívak, dolgoznak, jókedvűek. Gyakori, hogy a férfiak 90 évesen is nemzőképesek. Rendszerint egy aktív nap után, amit végig dolgoztak alszanak el örökre. Egészségesen halnak meg.

És hogy mennyire fontos is az emberi környezet a helyes életmód mellett, azt a Framingham tanulmány bizonyítja a legjobban.
A tanulmány kimutatta, hogy azok az emberek, akiknek a baráti körében túlsúlyos, kövér emberek vannak inkább, 50%-ban nagyobb eséllyel maguk is elhíznak.

Ez nem azt jelenti, hogy cserélje le a barátait, barátnőit. Ez azt jelenti, hogy figyeljen rájuk! Segítsen nekik, vagy önmagának abban, hogy hosszabban éljen, éljenek. Az ő élethosszuk hatással lesz a Önére is és fordítva.

Törődjön magával! Törődjön azokkal, akiket szeret!

Tudja meg, hogy mit kell tennie a hosszabb és jobb életért!