A D-vitamin nélkülözhetetlen hatásai

Először is fontos tudni, hogy a D vitaminra az emberi szervezetnek mindenképp szüksége van ahhoz, hogy a kálcium megfelelően felszívódhasson a csontokban, hogy a vérünk kálciumszintje ne csökkenjen, hogy immunrendszerünk képes legyen ellenállni a levegőben és tárgyakon megbúvó kórokozóknak és nem mellesleg a fogaink épségéért is közvetetten a D vitamin a felelős. Szóval ez a láthatatlan csodaszer elképesztően sok mindenben segíti az emberi szervezetet az egészséges állapot megőrzéséhez, a túléléshez, a fejlődéshez.

Az ember számára elemi energiaként szolgál a Nap fénye

Ebben a hatalmas univerzumban épp ez az a bolygó, amely megfelelő távolságra van Naprendszerünk csillagától ahhoz, hogy kialakulhasson rajta az élet. Ez már önmagában is egy nagy csoda. Hiszen nem is vagyunk túl közel a Naphoz, hogy elviselhetetlenül magas legyen a hőmérséklet, és nem is vagyunk túl távol a Nap fényének melegétől, így a hőmérséklet csökkenése még az emberi szervezet számára pont az elviselhető tartományban marad. Mindezáltal a vizünk nem fagy meg és nem is forr fel, tehát tudunk folyadékot pótolni, és még számos más hihetetlen apró momentumnak köszönhetően létezésünk kialakult ezen a bolygón. Bár az őskorban az emberi fajnak még fogalma sem volt arról, hogy miért is van életben. Mára már tisztában vagyunk vele, hogy az energiaforrásaink közül elsők között szerepel a Nap sugarainak éltető energiája, amely életet hozott erre a bolygóra és fent is tartja azt.

No de miért is olyan fontos a napfény szervezetünk számára?

A sokak által emlegetett UV-B sugárzás tényével kapcsolatosan a legtöbb forrás védekezésre szólítja fel az embereket. “Védjük magunkat a káros UV sugarak ellen”, de arról szinte egyáltalán nem hallunk vagy olvasunk, hogy az UV-B sugárzás elengedhetetlen szükségletünk ahhoz, hogy a szervezetünkbe eljuthasson a megfelelő D és D3 vitamin mennyiség. Ugyanis a sugárzás mértéke az, ami nem elhanyagolható tényező. Egyáltalán nem mindegy, hogy a Nap sugarai milyen szögben, sugárzási mértékben érik el a Földet, ezért a nyári hónapokban megnőtt UV-B sugárzás valóban veszélyes lehet a bőrünkre nézve, de a Földi élet elengedhetetlen része is egyben az, hogy a napfény sugarai éltető energiával látják el az emberi testet. Nos ez a D és D3 vitamin pótolhatatlan előnye.

Milyen kár, hogy nem tudunk napfényt tartalékolni

Szuper lenne, ha létezne egy kis dobozka, amelyet ha kinyitsz, az éltető napfény megfelelő UV-B sugarai áradnának rád. Vagy létezne egy szer, amelyet ha beveszel, akkor maximálisan pótolni tudnád az elvesztett energiát, amelyekhez nem tudsz hozzájutni a szürke, felhős, esős időjárás miatt. Vagy éppen azért, mert folyamatosan az irodában, autóban, boltban, vagy bármilyen beltérben vagy és szinte alig jutsz ki a napfényre. Dehát létezik!

A tudománynak köszönhetően mára már egyetlen kapszula által is hozzájuthatsz ehhez a csodás energiához

Számos betegség megelőzője lehet, ha folyamatosan pótolod a szervezeted számára szükséges D és D3 vitamint. Ne feledkezz meg tested egészségéről, figyelj oda magadra és családtagjaidra is! Ne várd meg, amíg jelentkezik a csontfájdalom, egyéb kínzó tünetek vagy rákos megbetegedés.

Most akciósan, csupán 2 331 Ft-ért megvásárolhatod a legújabb D3-vitamin 4000NE (90) vitamincsomagunkat. Ne hagyd ki ezt a szuper lehetőséget!