Szép napot Kedves Olvasó!

Eljött a napja, hogy kicsit bővebben írjak magamról.

Egy vidéki szép kis város szülöttje vagyok, két fiú közt középsőként nevelkedtem nagy, összetartó családban. Életem nem mondható viharosnak, inkább visszafogottként jellemezném, nagy traumáktól mentesen, rendezett család burkában nőttem fel, csendes-rendes gyerekként, kitűnő tanulmányi eredménnyel végeztem iskoláimat, mellette számos kézműves elfoglaltsággal ügyesedtem, majd szereztem mérnöki diplomát egy kreatív szakmában. Ez nagyon szépen hangzik, de életem valahogy mégis kicsúszott a kezemből, vagy lehetséges, hogy sohasem tartottam igazán benne.

Kívülről nézve valóban így festhetett a dolog, koponyámból kifelé tekintgetve viszont más volt a helyzet. Félénk visszahúzódó gyerek voltam (még ha ez kívülről nem is látszódott, ahogy mondják, de most visszaemlékezve is így érzem, s főleg otthonom falain kívül jött elő) s ez megmaradt tizen-, majd huszonéves koromig, amikor is elérte mélypontját. Gondos szüleim óvtak, féltettek, „ahogy kell”, erejükhöz mérten mindent megadtak, miután kikerültem szerető közelségükből, el kellett kezdenem felfedezni a saját utamat, melyre gyermeki naivságomban egyáltalán nem készültem. Hagyományos értékrenddel felszerelkezve, kertgondozásból, gyógynövény és természetszeretetből gondosan felkészülve, háztartási ismeretekkel, főző- és kézműves tudománnyal felvértezve szembesültem a nagyváros forgatagával a fogyasztói társadalom minden szennyével és nem találtam a helyem.

A főiskolát elvégeztem, de közben bevallom, nagyon összezavarodtam. És mindazt, amit szerettem, amire nevelődtem, hirtelen haszontalannak éreztem, ez ijesztően hatott rám. Ekkor szembesültem vele, hogy iskoláink mindenre tanítanak, egyet kivéve, a „nagybetűs életre”. Szinte hiábavalónak éreztem minden megszerzett 5-ös érdemjegyet, hiszen ezekkel nagy hirtelenjében nem sokra mentem. Bármennyire is óvva voltam egészen addig a világ valóságától, most rá kellett döbbennem, nekem kell megismernem, s kialakítani benne elfogadható saját életemet. Ennek terhe egyszerre a nyakamba szakadt. Lelkesedésem semmivé foszlott, azt mondták be kell törjek, s beállni a sorba némi alamizsnáért robotolni. S akkor ügyességem nem jó semmire? – gondoltam.

Mai „divatos” kifejezéssel élve ezt az állapotomat nevezhetnénk akár életkezdési válságnak is, de azt hiszem ez is amolyan civilizációs ártalom, a természeti népeknél valószínűleg nyoma sincs ilyesminek, ahogy életközépi válságnak, kapuzárási pániknak, sok éven át elhúzódó kellemetlen klimaxnak meg hasonlóknak sincs.

A természettől és a természetestől testben és lélekben teljesen elhangolódott ember magyarázat-keresése lehet a saját maga által okozott nyűgökre. Vagy ha mégis emberi sajátosság, mert azért a természeti embernél is változik a korral a leküzdendő feladat, ahogy egyik életfázisból átmegy a következőbe, jóval enyhébb formában jelentkezhet, és kevesebb embert érinthet, nem csinálnak belőle akkora tragédiát, mint a modern kor embere. (Ma sajnos a fiatal diplomások vagy pályakezdők nagy része megtapasztalja, amit én, de rengeteg az értelmes életcél nélkül kallódó középkorú vagy az önmagát feleslegesnek érző magányos, idős ember is. Egy természetes körülmények között együtt élő közösségben, legyen az természeti nép vagy paraszti társadalom, a bölcsőtől a sírig megtalálhatja mindenki a saját fontos szerepét a családban és feladatát a közösségen belül is. Testi és lelki átalakulásunk folyamata sokkal lassabb, mint ahogyan környezetünk változik manapság, és ebből rengeteg probléma adódik.)

A főiskola elvégzése után, új városba költözve elég hamar megtaláltam első munkahelyemet, ami olyan könnyen ment is, ahogy jött, másfél évvel később egyszer csak munka nélkül találtam magam, igaz saját elhatározásból hagytam ott a személyes ügyfélszolgálatot. Nem túl nagy karrier, de ennyit bírtam. Ha akkoriban fejlettebb önismerettel rendelkezem, nem ugrottam volna bele, hiszen semmi köze nem volt ahhoz, amilyen voltam, és amit szerettem, és ezt a munkát egyenesen utáltam, de adódott, hát belementem. Ez az élet nem nekem való, gondoltam akkoriban, és a „válság” bizony csak ezután érkezett meg kis hazánkba, és vele együtt az életembe is. 2009-et írtunk ekkor, munka nélkül, mély csalódottsággal magamban, kétségek közt őrlődve, jelentős súlytöbblettel, gyermekkori szorongásom hatványozott jelenlétében, barátok és életkedv nélkül éltem elszigetelődve, keresve a kiutat. Fogalmam sem volt, mit szeretnék az élettől, böngésztem az álláshirdetéseket, csak a magas elvárásokat láttam magam előtt és mindenre alkalmatlannak éreztem magam. Minden pályázatot úgy küldtem be, hogy talán majd válaszolnak, de több mint 2 éven át nem akadt semmi. Így taszítódtam egyre mélyebbre a depresszió lépcsőfokain, egyre inkább korholva magamat szerencsétlenkedéseimért. Talán nem is kell mondanom, hogy mindez nem tett jót önértékelésemnek, azt hiszem, pontosabban fogalmazok, ha egyenesen azt mondom, akkoriban nem is létezett. Önutálat és önsajnálat annál inkább.

Önbizalmam a béka feneke alatt volt, de szerencsére pár év tévelygés után megelégeltem, s kezdtem már nem folyton megfelelni akarni, hanem magamra odafigyelni, és eljött az életmódváltás ideje. Valójában el sem kellett volna szakadni attól, amit szerettem, most már lassan visszatérek önmagamhoz, megtalálom azt, aki vagyok, s talán a legfontosabb, el is tudom fogadni. Mindezt a táplálkozásom megreformálásával kezdtem, kiegészítve némi relaxációval és meditációval, önismereti munkával, hogy most már soha többé ne kelljen azon tűnődnöm, mi a csodáért jöttem én erre a világra.

A paleo segített beindítani azokat a pozitív változásokat az életemben, amelyektől néhány hét majd hónap eltelte után egyre több erőm lett a kezembe venni életem irányítását, testem egyre javuló állapota segített helyükre tenni a mentális dolgokat is, jelentősen javult a hangulatom. A folyamatos és egyenletes fogyás apránként visszaadta az önbizalmamat, sőt sokkal jobban vagyok, mint főiskolás koromban, mielőtt meghíztam volna. Teljesen más életszemléletre és viselkedésre nevelt és neveltem magam az életmódváltásnak köszönhetően. Ha Ön is szeretne javítani élete bármely területén, a paleo a legjobb megoldás arra, hogy elegendő energiája és lendülete legyen kitűzni és megvalósítani céljait.

Hogy közben nehogy éhen maradjunk, és a nagy mesélés közben a tettek mezejére is lépjünk, a leggyakoribb kérdésre itt reagálva – És akkor mit eszel kenyér helyett? – megosztom Önnel azt a kenyér-receptet, amit legtöbbször szoktam sütni. Elég rugalmas a recept, mert szinte sosem főzök vagy sütök kétszer ugyanolyat, mert mindig más van otthon, mindig más a kedvem és bár imádom a receptes könyveket, csak mint ötlettárat használom őket, és az épp meglévő alapanyagaimhoz illesztem a fellelt recepteket. Szerintem másodjára már fejből tudni fogja, és Ön is kedve szerint variálhatja az összetevőket.

Szerencsére, ha valami jól sikerül, azt igyekszem azonnal beleírni a saját gyűjteményembe, a kedvenceimet megosztom majd Önnel is.

Tipp:

Ha elsőre kivitelezhetetlennek tűnik a kenyér teljes elhagyása, kezdésként megteszi, ha lecseréli. Nem teljes kiőrlésűre, hanem egyenesen paleora, de már most jelzem, hogy a mennyiségre itt is figyelni kell majd.

Paleo kenyér: – gabonafélék helyett magvakból és maglisztekből készítjük, sütőpor és élesztő nélkül

Hozzávalók:

3 tojás fehérje felverve. (A sárgáját is bele lehet tenni, úgy is finom.) Egy bögrébe ki kell mérni a magliszteket, magokat, majd ajánlatos egy tálban előre összekeverni őket. (3 dl-es bögre, 2-3-4-5 féle magliszt tetszés szerint). Például: kb. 2 ek tökmagliszt, 3 ek lenmagliszt, 2 ek kókuszliszt, 3ek szezámliszt. Vagy ezek helyett mákliszt, mandulaliszt, kendermagliszt, szőlőmagliszt (1ek elég belőle), napraforgómag-liszt, gesztenyeliszt is lehet, vagy finomra darált mandula, vagy a felsorolt magok bármelyike darálva, esetleg dió, törökmogyoró. 1 tk egész vagy őrölt kömény, vagy más fűszer (el is hagyható) 2-3 ek magkeverék ízlés szerint: lenmag, szezámmag, chia mag, napraforgómag, tökmag. Ezzel együtt legyen egy bögrényi a magliszt és ezen felül kell még 5 ek indiai útifűmaghéj, 2 ek kókuszzsír (vagy olvasztott libazsír, kacsazsír, vagy zsír nélkül is lehet) 1 csapott tk szódabikarbóna, 1csapott tk természetes só, 1bögre forró víz (2,5-3dl).

A felvert tojásba néhány gyors mozdulattal keverjük bele az előre összekevert száraz összetevőket és a vizet, majd hagyjuk állni 5-10 percig, amíg az útifűmaghéjtól összeáll a tészta. A recept egyébként a tojások felverése nélkül is elkészíthető. Vizes kézzel formázzunk a tésztából tetszőleges méretű zsemléket, rudacskákat, bagetteket (célszerű egyszerre csak egy félét, így egyszerre sülnek meg), vagy akár egészben is meg lehet sütni kizsírozott „lisztezett” cserépedényben vagy tepsiben, kenyérsütő formában. Előmelegített sütőben 170 ºC-on sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 1 óra alatt sül meg egyben, ha kisebb zsemléket formáztunk, akkor hamarabb, 35-40 perc is elég lehet. Meg kell várni, míg kihűl, utána szeletelhető, mint egy normál kenyér. Én a zsemléket is felszeletelem, 5-6mm vastagságúra, mert nagyon laktató. Több adagot is lehet belőle sütni, és lefagyasztani, akkor ritkábban kell vele foglalkozni, vagy abban az esetben is érdemes lefagyasztani, ha nem fogyasztjuk el 2-3 napon belül. Ha kókusz, mandula és gesztenyelisztet használunk, akkor jobban használható kalács helyett vagy lekváros, mézes kenyérnek, (módjával!!! és ritkán, csak csemegének, feltétlenül cukormentes legyen a lekvár) akkor semlegesebb, édesebb az íze.

Mezei Elmira szakácskönyveiben is talál sok finom kenyérreceptet. Üzleteinkben megvásárolhatja őket és a kenyérhez elengedhetetlen magliszteket is.

Jó sütögetést!