David Benton szerint, aki a walesi Swansea Egyetem professzora, a vitaminhiány először mindig pszichológiai tünetként jelentkezik. Ezek között szerepelhet például az ingerlékenység, a harag, és hogy az illető nehezen birkózik meg az otthoni, illetve a munkahelyi problémákkal. A B-komplex vitaminokat régóta úgy tartják számon, mint stresszoldó tápanyagokat. Fontos szerepet töltenek be az idegek és az agy egészségének fenntartásában, ezért hiányuk jelentősen befolyásolja az idegrendszer működését.

Stresszoldás, de hogyan?

Ha meg akarunk birkózni a stresszel jobb, ha B-komplex fogyasztásával kezdjük. Olvassuk el a dobozon a címkét, hogy tartalmaz-e legalább 10 mg B1- vitamint — ebből megtudhatjuk azt is, hogy milyen mennyiségben kell a többi B-vitamint szednünk. Ha harminc nap elteltével nem tapasztalunk semmilyen javulást, akkor növeljük a dózist háromszorosára, vagy vegyünk olyan B-komplex készítményt, amely 25 mg B1-vitamint tartalmaz (megint csak ehhez a mennyiséghez igazítják a többi B-vitamin adagot).

Előfordulhat, hogy bizonyos ,,melléktüneteket” észlelünk, ahogy arra néhány orvos rámutat. Például, hogy bőrunk jobb állapotba kerül. Amikor a húszas éveimet éltem, és korpásodott a fejbőröm, véletlenül olvastam valahol, hogy a B-vitamin segít a száraz, hámló bőrön. Már eleve szedtem egy 10 mg-os B-komplexet, ezért megnöveltem az adagot, és a korpa elmúlt. Azután mindig nagyobb dózisban szedtem a B-vitamint, és a korpa soha nem tért vissza.

A B-vitamin javítja a kedélyállapotot

Tekintsük csak át Benton doktor tapasztalatait. Néhány egészséges diákjának nagy mennyiségi multivitamint adott (amely az RDA tízszeresét tartalmazta a vitaminokból), míg másoknak placebo tablettát (hatóanyag nélküli, látszatpirulákat) egy éven át. A Biological Psychology’/Pharmacopsychologyban megjelent cikke szerint azok a fiatalok, akik multivitamint szedtek, sokkal jobb közérzetről tettek tanúságot, a nők hangulata pedig határozottan javult.

Benton úgy találta, hogy bár az összes vitamin jótékony hatású volt, a B1-vitamin mindegyiken túltett. Egy következd kísérlete során női hallgatóknak rendelt B1-vitamin-kiegészítést. Az alanyok már két hónap múlva úgy érezték, hogy sokkal tisztább a fejük, összeszedettebbek és energikusabbak. Ezzel együtt reakcióidejük is csökkent.

Fontos, hogy a B-vitaminokkal együtt arányosan célszerű megemelni a C-vitamin fogyasztását is, mert tartósan szedve jobb eredményt lehet így elérni, és a megemelt B-vitamin bevitel nem okoz C-vitamin hiányt. A nálunk kapható legjobb készítmény ezt figyelembe véve a Vitaking Stress B-complex nevű tablettája, ami a B-vitaminokon felül tartalmaz 500mg C-vitamint is tablettánként.

Forrás: naturhirek.hu (All about Vitamins)

B-komplex készítmény C-vitaminnal ITT!

VK_Stress_B_complex_új_60