A nők számára az egyik legfontosabb esztétikai tényező, hogyan is áll a hajuk, jól sikerült-e a frizura, kitart-e az esti színházig, mi lesz, ha szétfújja a szél. Már megint nem úgy áll, ahogy szeretné, elvékonyodik, hullik, töredezik.

Mi férfiak ugyan nem nagyon valljuk be, de számunkra is fontos a hajunk (persze annak, akinek még van).

Azoknak a többségét pedig, akiknek kihullott, vagy éppen kihullóban van, nagyon zavarja. Mindent kipróbálnak, jellemzően titokban, és azt várják, hogy majd jön a csoda. A csoda rendszerint elmarad.

„Kend a fejedre ezt, moss hajat azzal, dörzsölgesd szuper hajolajjal, a hajszálakból majd felszívódik a hiányzó vitamin, masszírozd be a kimondhatatlan nevű legújabb csodával.”

Újság, tévé, plakátok tele mindenféle kitűnő megoldási javaslattal. A hajápoló készítmények fejlődéstörténete igazi üzleti siker sztori. Pénzügyileg mindegyik remekül működik ez biztos.
Nekem ez olyan, mintha valaki, mikor szomjas, az ujját dugná bele a pohárba és azt várja, hogy a szomjúság elmúlik.

A test nem ilyen. A test, ha a belső egyensúlya rendben van, képes egészséges hajat, körmöt, bőrt, ideális testsúlyt és minden egyebet előállítani. Ha valamelyikkel probléma van, annak az oka belül keresendő és ott is kell megoldani.

Több oka is lehet a hajhullásnak, a nem megfelelően kinéző, nem szép hajnak.

E mögött olyan okokat találhatunk, mint például egy túl magas fehérjetartalmú, vagy éppen ennek ellenkezője, egy olyan diéta, fogyókúra, ami teljesen kizárja a fehérjét és még sorolhatnánk. Számos további ok lehetséges, melyek a férfiaknál és nőknél a fejtető kopaszodását, foltos kopaszodást okozhat.

Próbálja ki Haj, bőr köröm komplex vitaminunkat,

és akciós  Multi Alap,  Multi Plusz és  Multi Senior készítményeinket!

Haj-bőr-köröm-komplex-30            

Tudja meg Ön is a valódi okokat és kezelje azokat!
Szervizelje a testét! Ideális Testet mindenkinek!

Jelentkezzen ingyenes konzultációnkra most!