Nem igazán tudatosan törődünk a szívünkkel, ezért egy átlagos Magyar esélye az infarktusra 50%.

Ez még egy kártyajáték esetében sem jó esély.

Ennek az oka legfőképpen a koronaérben lerakódott rossz zsír, a plakk. Ez a spagetti vastagságú ér, ami a szívből a vért az izmokhoz vezeti, a lerakódás következtében elkezd elzáródni és egyszer csak szívrohamhoz vezet. Ez nagyon nem jó hír. Az pedig főleg nem, hogy minden 4 magyarból 3-nak – és napról-napra egyre többnek – valamilyen mértékben már elkezdődött ez a folyamat. Talán 75%-os eséllyel neked is.

A probléma komoly, de vannak páran, akiknek ez nem rakódik le. Az emberek egy csoportja nem kap infarktust, nem záródik el a koronaerük.
Ezt a fenti fele-fele esélyt Te is javíthatod a saját játékodban.

Elárulom a titkot.

De előbb menjünk vissza egy kicsit az időben. 1952-őt írunk és egy belgiumi klinika bonctermében Dr. Picard professzor a tanítványai előtt boncol egy halottat, majd a következő meglepő kijelentést teszi az 52 éves férfi mellkasának felnyitásakor:

“Visszatért!”

Mikor a csodálkozó hallgatók közül az egyik  ijedten megkérdezte, hogy ki tért vissza, a következőt mondta:

„A plakk… nézze csak a koronaerében a lerakódást. Ez az oka, hogy infarktust kapott. Régóta nem láttam ilyet. 1942-ben találkoztam vele, és azóta eltelt 10 év. A háború előtt az emberek ¾-ed részének volt lerakódása a koronaerében, akiket boncoltam, de ez nagyon gyorsan eltűnt. Az elmúlt 10 évben minden halottamnak tiszta és átjárható volt ez az artériája.”

Eddig a történet és Dr. Picard és kollégái a következő években azt figyelhették meg, hogy egy eltűntnek hitt betegség hogyan terjed el ismét és lesz a legáltalánosabb halálok, nem csak Belgiumban, hanem a fejlett világ szinte összes országában.

De miért tűnt el a plakk a háború során?

Azért, mert az embereknek nem volt pénzük drága ételekreNem volt húsNem volt tej és tejtermék. Katonák jöttek a farmokra és minden ilyet elvittek. Ami maradt az embereknek, az a gabonák, a zöldségek és a gyümölcsök. Szakszerű szóval: az összetett szénhidrátok. Azok sem mindig bőségesen.

Amikor eltűntek a zsírok… eltűnt a szívinfarktus is.

 Most viszont beszéljünk ismét a Te esélyedről.

Ugye az 50% kevés. Mivel lehetne ezt emelni? Aki kártyázik, az most könnyen adja a választ. Kell egy ász, vagy egy joker.

Miközben nagyjából mindenki egyet ért abban, hogy a telített zsírokban gazdag étkezés érelzáródáshoz segíti az embert, számtalan esetben látjuk, hogy hihetetlenül magas zsírtartalmú étrenden élő egész népcsoportokban ismeretlen az infarktus. Az eszkimók talán a legjobb példa, de említhetném a japánokat is. A szívinfarktus aránya sokkal kisebb, mint ahogy az elvárható lenne a zsírfogyasztásuk arányában.

kutatások kimutatták, hogy bizonyos zsírok jelenléte az étrendben védő szerepet játszik az érelzáródás és a szívinfarktus kockázatában.
Egyes hidegvízi halak olaja nagy mennyiségű un. Omega-3 zsírsavat tartalmaznak, ami éppen fordított mértékben, csökkentő hatással járul hozzá ehhez a káros folyamathoz.

Az omega-3 olajról nagyon sok referencia és irodalom szól. Olvass róla, tedd be a saját étrendedbe és ezzel növeld meg az esélyedet egy egészséges hosszú életre.

Az eszkimókat, Grönland lakóit a Föld legtöbb húst fogyasztó népének tartják és mégis közöttük a legkisebb a halálos kimenetelű szívbetegségek előfordulása. Táplálkozási szokásaikat kutatva arra a következtetésre jutottak, hogy szinte kizárólag az Északi- tenger halait fogyasztják (lazac, makréla, hering). Ezek a halak növényi planktonokkal táplálkoznak, amelyek gazdagok Omega-3 zsírsavakban, ilyen formán az Omega3 zsírsavak a halzsír fő összetevői. A hal olyan anyagokat tartalmaz, amelyek értékesek az ember egészségére. Tehát a titok a hal húsában rejtőzik.

A “rossz” koleszterin (LDL) a vérükben nagyon alacsony, a hasznos (HDL) pedig igen magas.

Ki kell emelni azt is, hogy az eszkimók nem fogyasztanak finomított cukrot. Az eszkimók tápláléka gazdag EPA és DHA, valamint más halolajokban. A kutatások azt mutatták, hogy ezen tápanyagok fogyasztása 50%-al csökkenti a szív és érrendszeri betegségek megjelenését.

Hogy is van ez a gyakorlatban?

Az Omega-3 zsírsavak hatásának mechanizmusa többszörösen jelentős. Mindkét sav – az Omega-3 összetevői – gátolja a trombociták felszaporodását, amivel csökken a vérrögök képződésének és a szíverek elzáródásának valószínűsége, ezzel megelőzve a szívinfarktust és az agyvérzést. Csökkentik a magas vérnyomást, védve az artériákat a lerakódások képződésétől. Biztos és ellenőrzött gátat szabnak az összesített vérzsírszint növekedésének (trigliceridek). A kutatások azt mutatták, hogy amennyiben csökken a finomított cukor fogyasztása, és 3000 mg Omega-3 zsírsav készítményt elfogyaszt – megelőzhetők a szívbetegségek és normalizálódik a triglicerid szint 75%-kal.

Sok kardiológus javasolja az Omega-3 zsírsavak szedését a szívaritmiánál, valamint megelőzésre, mégpedig lazacolaj kapszulákkal és 350 mg magnéziummal káliummal naponta. Továbbá javasolják a finomított cukor teljes elhagyását is az étkezésben.

A magas vérnyomás tartós rendezésére az esetek 80%-ában az Omega-3 a káliummal és Q-10 koenzimmel együttesen, valamint cukrok nélküli általános diétával jó eredményeket mutat.