Az öregedéssel járó agyi tevékenység csökkenés igen gyakran előfordul, de nem feltétlenül kellene így lennie. Ha megnézzük azokat a természethez közeli népeket, akik úgynevezetten „primitíven” táplálkoznak, akkor észrevehetjük, hogy náluk lényegesen kevesebbek azok akik szellemi leépülésétől, elbutulásól, vagy Alzheimer-kórtól szenvednének .
Persze a modern orvostudomány teljes erőből kutatja ezek ellenszerét, de eddig még nem igazán sikerült megoldani a bajt. Viszont rengeteg olyan táplálék létezik, amelyek folyamatos fogyasztásával megelőzhető lenne a probléma kialakulását.
Amúgy ez magyarázat is lehet arra, hogy azoknál a népeknél, akiknek természetes étrendjük gazdag, miért is fordul elő kevésbé a fent említett probléma.

Nézzük is meg, mik is ezek az anyagok.

Gingko Biloba

Miközben az agy mérete csupán a testtömegünk kettő százalékát teszi ki, elhasználja a test energiájának 20%-át. Tízszer annyi tápanyagot igényel, mint a test többi szövete, amit viszont a vér szállít oda.

Az öregedéssel romlik az agy vérellátása, az oxigén és tápanyag ellátása, ezért is hanyatlik az agy teljesítő képessége. Csökken az éberség és figyelem, romlanak a kognitív funkciók egyre kevésbé érezzük magunkat frissnek, egyre nehezebben tanulunk és értjük meg a dolgokat.

Van egy nagyon ősi növény, leánykori nevén páfrányfenyőn, de talán a másik neve, a Ginko Biloba ismertebb. Szerintem erről a gyógynövényről mindenkinek a gondolkodás serkentése jut eszébe, és nem véletlenül: az ebben található hatóanyagok (ginko flavonoidok) hozzájárulnak a keringési rendszer normál működéséhez. Biztosítják a hajszálerek rugalmasságát és átjárhatóságát, márpedig hajszálerekből igen sok található az agyban. Amikor ezek jobb állapotba kerülnek, akkor több vér, több oxigén, több tápanyag jut el agyunkhoz és ezt meg is fogja hálálni.

 

Lecitin

A lecitin minden élő sejtben megtalálható. Legnagyobb koncentrációban az agysejtekben és a májban. Az agysejtek esetében a lecitin a felelős az információ egyik sejtről a másikra történő átjutásáért. A sejtek nyúlványait körülvevő un. mielin hüvely feladata az információ áramlási sebességének növelése. Ezt építi fel a testünk a lecitinből.

Mellékesen a lecitin képes feloldani a koleszterint és a véráramba juttatni, ezáltal hozzá járul a vérerek belső falának tisztaságához.

Természetes formában a tojás sárgája tartalmazza ezt, viszont aki nem eszik napi szinten tojást, az más módon kell hogy pótolja ezt.

Granulátum és kapszula formában kapható és a napi rendes adagja 4-5 gramm körül lenne. Napi 15-20 grammig is felvihető a mennyisége, amennyiben valakinek magas a koleszterin szintje. Süthető, főzhető, gyakorlatilag bármilyen ételbe elkeverhető. Az élelmiszeripar és a sütőipar is használja.

idos_termekek2

Omega-3 olajok

Az agy a legzsírosabb testrészünk és a zsírtartalmának 70%-a Omega-3 zsírsavakból áll. Könnyen belátható, hogy ezek fogyasztása hozzájárul az agy állapotához. Olyannyira, hogy a kismamáknak és a csecsemőknek kimondottan javasolják az Omega-3 kiegészítést, mivel az agy felépüléséhez szükséges.

Növényi Omega-3 forrás a lenmag olaj, állati eredetű a halolaj. Van aki erre esküszik, van aki arra. Az újabb kutatások szerint a lenmagolaj kevésbé jobban emésztődik.

Kapható Omega-3 tartalmú tojás is a boltokban “Okos tojás” néven. Ez úgy készül, hogy 20% lenmagot kevernek a tyúkok tápjába és ettől a tojás Omega-3 és E-vitamin tartalma harmincszorosára növekszik a normál tojáséhoz képest.

 

B-vitaminok

Talán lehet azt mondani, hogy ezek a vitamincsalád az egyik legfontosabb az agy szempontjából. Vízben oldódik, így gyorsan kiürül, ezért nem sokat képes raktározni belőle a szerveztünk. Érdemes napi szinten pótolni.

A B-vitaminok hozzájárulnak az anyagcsere folyamatokhoz és olyan ingerület továbbító anyagok termelésében játszik szerepet, mit a adrenalin, a dopamin és a szerotonin. Ezek hiánya rossz memóriát, koncentráció képesség csökkenését és mentális fáradtságot eredményez. Van pár olyan étel amik fogyasztása kimondottan eltüntetik a B-vitaminokat a szervezetünkből. Ilyen az alkohol, a cukor, a fehér lisztből készült tészták és a kávé is. Ezek fogyasztása mellett a szervezet B-vitamin igénye megszázszorozódhat.

Mivel többféle B-vitamin is létezik, érdemes olyan B-komplex terméket használni, amiben ezek a vitaminok kiegyensúlyozott arányban fordulnak elő.

 

C-vitamin és kollagén

Érdekes, hogy az állatoknál szinte ismeretlen a szív- és érrendszeri betegségek, miközben az embereknél ez az egyik vezető halálozási ok. Tudtad, hogy az állatok a saját testükben állítják elő a C-vitamint? Ez azért érdekes, mert erre a vitaminra van szüksége a szervezetnek, hogy a szöveteket ellenállóvá tevő anyagot a kollagént előállítsa.

Minél több a C-vitamin, annál jobban működik a kollagén termelés, és annál ellenállóbbak és rugalmasabbak az érfalak. Ha pedig ezek rugalmasak, akkor védettebbek vagyunk a magas vérnyomás, illetve agyvérzés ellen. Sajnos az ember nem képes C-vitamint előállítani, ezt az étrendünkből kellene pótolni. Csak az a kérdés, hogy tényleg eleget fogyasztunk-e belőle? Ha nem, akkor sajnos az érrendszerünk is meggyengülhet.

 

idos_termekek2

 

Forrás:

vitaminkiraly.hu