Visszatérni a gyökerekhez, ahhoz a természetes életmódhoz, amire az ember szervezetének működése evolúciósan kialakult, amihez alkalmazkodott az évmilliók során.

Sokszor emlegetik manapság a minket körülvevő környezeti hatásokat, mint megbetegítő tényezőket. Ilyenek a környezetszennyezés, a szennyezett levegő, ivóvíz, karcinogén, rákkeltő anyagok, vegyszerek, permetszerek, dohányzás… Keresünk egy-egy anyagot vagy a génjeinket, amikre ráfoghatjuk, hogy ez vagy az okozza a betegségeket. Mindez csupán eltereli a figyelmet a sokkal nagyobb hatással rendelkező nyugati típusú táplálkozásról és életmódról, ami ma körülveszi a civilizált embert és szinte kikerülhetetlennek látszik. A betegségekre pedig úgy tekintünk, mint az elkerülhetetlen végzetre, mely úgyis utolér. Ha esetleg szerencsénk van, csak idős korunkra.

Igen, ezek a mérgező hatások is tagadhatatlanul jelen vannak életünkben, de legnagyobb mértékben, kb. 70-80%-ban az határozza meg testünk állapotát, hogy mivel tápláljuk. Vagy mivel nem. A táplálkozással vagyunk a legnagyobb hatással egészségi állapotunkra.

Ha baj van, próbáljuk egy-egy újabb divatos csodaszerrel, „fogyibogyóval”, hatóanyaggal, gyógynövénnyel, étrend-kiegészítővel megjavítani az évtizedek alatt elrontott gépezetet. Mert a károsító hatás bizony csak lassan, alattomban mutatkozik meg, attól függ, kinek mennyi ideig tolerálja a teste a helytelen életmódot. Esszük a tápanyagban szegény, viszont szénhidrátban annál gazdagabb szemetet, amit elénk tesz az élelmiszeripar, majd keresünk 1-1 rák ellen védő élelmiszert, vagy magas vérnyomás ellen védő akármit, de ilyenkor már szinte hatástalanok. Egy-egy egészségügyi problémára felsorolhatnék sok száz olyan tápanyagot, gyógynövényt, szuperélelmiszert, amelyeknél kimutattak bizonyos mértékű védőhatást az adott problémára. De alapvetően nem ez jelenti a megoldást. Vagyis nem önmagában ezek szedésétől lesz valaki egészséges.

Igen létezik rengeteg jótékony hatású zöldség, gyümölcs, gyógynövény- és vitaminkészítmény, amik nagyon hasznosak, fontosak, használjuk, szeretjük őket, és kellenek ahhoz, hogy jól legyünk, sokat lendíthetnek közérzetünkön, de ezek fogyasztásának akkor van igazán értelme, akkor tudják kifejteni jótékony hatásukat, ha közben jól működik az emésztőrendszered, kiszűröd az igazán ártalmas, betegségeket okozó élelmiszereket és nem mérgezed tovább velük a tested.

Mi lenne, ha már el sem rontanánk szervezetünk működését? 

A teste egy önműködő, öngyógyító, regenerálódásra képes energiatermelő egység, ami ha jól táplálja, jól dolgozik. Amíg meg nem bontja meg ezt az egységet, a megfelelő értékes és valódi természetes táplálékokkal eteti, megadja neki a szükséges vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet, tiszta vizet, elegendő napfényt és mozgást, akkor nem romlik el. Alapvetően élni akar és egészséges.

A leglényegesebb környezeti hatásként tekinthetünk a táplálkozásunk hirtelen megváltozására, amelyhez a szervezetünk egyáltalán nincs hozzá szokva. (A későbbiekben még a napfény kerüléséről, a mozgás szerepéről és életmódunk más összetevőiről is lesz szó.) Az ember, mint faj, évmilliókon át tartó fejlődése során mindig is a természet részeként létezett, azzal összhangban működött. Egészen az 1800-as évek második feléig nem voltak jelen olyan ipari élelmiszerek a konyhánkban, amelyek ne természetes formában kerültek volna az asztalunkra. Onnantól kezdve viszont egyre inkább. És ezzel együtt nem voltak jelen a már említett civilizációs betegségek sem, amelyek ma a legtöbb áldozatot szedik világszerte és sajnos Magyarországon is. Tehát a civilizációs betegségeket azok az új – elsősorban étkezési- szokásaink okozzák, melyeket a civilizáció hozott magával. A ma is a természetben élő embereknél, ezek teljesen ismeretlenek, ugyanolyan magas életkort képesek megélni, mint a civilizált ember, de nagy különbség, hogy ők a mi általánosan elterjedt kórjainktól mentesen. Halászó, vadászó, gyűjtögető életmódra termettek, ahogy mi is, de ők ma is eszerint élnek. Testünk működésében nincs lényeges különbség a sok ezer évvel ezelőtt élt emberhez képest, hiszen a lényeges átalakuláshoz ennél sokkal több időre volna szükség.

Erről szól a paleo.

Megvizsgálták, milyen életet élnek azok, akik nem betegek. Akik ma is azzal táplálkoznak, ami őket a természetben, természetes formában körülveszi, amihez evolúciójuk során az emésztőrendszerük és egész szervezetük kialakult, alkalmazkodott. Persze kíváncsiak vagyunk és kutatjuk, mit ehetett a kőkori ember, de ezt lemodellezni lehetetlenség. Nem akarunk visszatérni az őskorba, csak visszatérni az embernek való és emberhez méltó életmódhoz. Megválogatjuk élelmi anyagainkat, miközben élvezzük és használjuk modern korunk hasznos vívmányait is.

Ma már egyre több könyv, személyes tapasztalat, rendezvény és előadás érhető el ebben a témában, és ennek egyszerű okai vannak. Működik. Hosszútávon tartható, nincs éhezés, finomak az ízek, színesek, gusztusosak az ételek, egyre több helyen elérhetőek az életmódot segítő alapanyagok, jól vannak tőle az emberek, évtizedes betegségeiknek mondhatnak búcsút, tele vannak energiával, még alvásminőségük is javul. Újra szerek, gyógyszerek nélkül élhetnek, és ez is jelentősen javít életminőségükön, életkilátásaikon.

A paleolit életmód hátteréről és eredményeiről bővebben Szendi Gábor könyveiben olvashat, amelyeket megvásárolhat a Vitaminkirály szaküzleteiben.

Ismerje meg forgalmazott PALEO termékeinket is:

banner-paleo