emma-hirek

Köszöntöm Önt, Kedves Olvasó, Dongó Emma vagyok.

Az egészséggel kapcsolatos érdeklődésem fókuszában az életmódunk, táplálkozásunk, érzelmeink, hangulatunk és egészségünk komplex összefüggései állnak.

Az érdeklődésem személyes eredete egészségi kihívásokhoz kapcsolódik. Gyermekkoromban a családomban megtapasztaltam súlyos betegségek, (pl. rák) romboló erejét, a félelmet, tehetetlenséget és azt az érzést, hogy nem vagyunk kompetensek saját életünk, egészségünk felett. Később a saját életutam is hozott súlyos és egymásra halmozódó egészségi kihívásokat. Mindezekre a megoldást az átrendezett életmód, táplálkozás hozta meg.

Már gyermekként megtapasztalhattam, hogy az életmód az egy tudatos döntés eredménye is lehet. S bár mindig tudatosan alakítottam az életvitelemet, voltak olyan életesemények, hatások, illetve ezek nyomán elindult folyamatok, amelyek keményen próbára tették az egészségemet. Így, a saját életemben is visszanyúlhattam a korábbi, gyermekkori tapasztaláshoz, amikor 2011. évben az életmódom és táplálkozásom radikális átalakítása mellett döntöttem. Sokféle kísérlet, útkeresés, próbálás vette kezdetét.

Az alapvetően az általam fogyasztott táplálékok „kerete” ma megegyezik a paleolit szemléletmód alap tápanyagaival, ugyanakkor a belső arányokat és a hangsúlyokat időnként váltogatom ezen kereteken belül.

Merítek a (nyers) vegán, a GAPS (idegrendszeri jelenségek és az emésztőrendszer közötti összefüggést vizsgáló irányzat és az arra épülő diéta), a ketogén étrendből (dominánsan zsír- és fehérjetartalmú étrend minimális szénhidráttal) és még szétválasztó irányzatból (Testkontroll étrend) is.

Az az élményem, hogy az elfogyasztott étel minőségén és összetételén kívül a belső működésünk (érzelmek és stressz menedzsment) is komolyan befolyásolja az emésztésünket, egészségünket és közérzetünket. Aki harmóniát és egyensúlyt szeretne, annak érdemes a táplálkozási viszonylatok mellett ez utóbbiakat is fejleszteni.
Szeretek inspirálódni, kísérletezni, felfedezni, kitalálni, kipróbálni. És amikor valami jót találok, annak nagyon örülni. Másokkal megosztani.
Remélem, hogy a blog bejegyzéseivel sikerülhet inspirálni, lehetőséget mutatni egy más életminőségre, tapasztalatokat megosztani, eszmecserére csábítani. Örülök, ha mindezzel hozzájárulhatok, hogy mások is megteremtsék a maguk egészséges táplálkozását, életmódját.

A hamarosan következő új blogpost-ban – egy korább bejegyzésünk nyomdokába lépve – az étrendi váltást segítő napló módszert nézzük meg részletesebben.

Paleo termékkínálatunkat ITT megtekintheti 🙂